2021.július elején olyan állapotban voltam, hogy naponta többször gondoltam arra, hogy a vonat alá vetem magam. Fájt a gyomrom, alig bírtam bejárni dolgozni, szorongtam, napi rutin feladatok is gondot okoztak, alig éltem. Pedig nem lett volna igazán okom erre, fantasztikus családom, három szuper gyerkőcöm van, barátaim, munkahelyem. Emberekkel is nehezemre esett találkozni, a természetbe vágytam csak, igaz, ezekben a napokban már oda sem. Az elmúlt években sokszor nem voltam jól, voltak időszakok amikor rosszul éreztem magam, volt amikor az okát is tudtam és volt amikor nem. De ez a mostani állapot borzalmas volt. Ekkor találkoztam Hajnalkával, akivel a férjem került először kapcsolatba.
Amikor először beszéltünk, a levegővétel is fájt, nehezen beszéltem, mélyebb hangon, gyomrom nagyon fájt.
Az első telefonos kezelés alkalmával Hajnalka elmondta, hogy mit érez velem kapcsolatban, és hogy mit lát, valamint elkezdte a gyógyítást.
Sok olyan motívumot látott, amely meglepő volt számomra, valamint a többi kezelés során is felfedeztem olyan „ismerős” képeket, amelyekkel valahogy kapcsolatba kerültem már életem során. Ilyen például a fa, sokszor rajzolok fákat gyerekkorom óta.
Az első kezelés során megtanulhattam a rezgésszintemelő légzést, valamint, hogy mit képzeljek el, hogy a gyomromból eltűnjön a fájdalom. A kislányomnak is voltak tünetei akkor elég erősen. Szorongás, hasfájás, pánik, mindenféle fájdalom, panaszkodás. A második kezelés alkalmával már ő is gyógyult rajtam keresztül.
Az első 3-4 kezelés során egyszer egy hét kimaradt, az érezhető volt, mert jobban visszaestem, valamint az elején még nehezen tudtam kimozdulni a negatív gondolatokból, de az energiaszintem egyre jobb lett. A második kezelés alkalmával többet beszélgettünk is, szenzitív emberként nagyon megviseltek az emberekkel való találkozások, a munkahelyi problémák, feszültségek, mások gondjai. Ahogy a kezelések alkalmával emelkedett a rezgésszintem, úgy történtek változások körülöttem. A munkahelyemen például olyan személyi változások történtek, amelyről épp a kezelés során beszéltünk, amitől másnap teljesen ledöbbentem, hogy ilyen létezik. A további alkalmak során még több instrukciót kaptam a rezgésszintem emeléséhez.
Július végén sikerült személyesen is találkozni, amely nagyon mély, meghatározó élmény volt, éreztem az energiát, melegséget, emelést.
Egyszer volt egy szívfájdalmam, de Hajnalka egy pontot nyomott és el is múlt. A kislányom is részt vett a kezelésen, utána már jobban volt.
Augusztus második felében pedig annyi energiám volt, hogy el tudtam menni egy tömegrendezvényre, a férjem céges programjára és ott sem ment el az energiám, sőt, meglepően sokat beszélgettem, jókedvű voltam, segítettem a páromnak, jól éreztem magam igazán és másnap is jól voltam.
Sok új tervem született mostanában, amelyekre eddig esetleg csak gondoltam, vagy még azt sem, de most lépéseket is tettem értük. Több az energiám a napi teendőkhöz, a gyerekekhez, a férjemhez, olykor a főzéshez, amit még élvezek is, valamint újra szeretek zenét hallgatni, táncolni, a sportra még kell egy kis erő.
Hajnalkától tanultam, hogy a telepátia is mire képes. Azóta sok különös dolog történt, amikor próbálom alkalmazni a telepátiát, legtöbbször úgy is történnek a dolgok, vagy olyat cselekednek a személyek.
A 9. kezelés előtt annyi energiám volt, hogy már alig tudtam mit kezdeni vele, nagyon sok mindent megcsináltam abban az időben, szinte forró volt belül a testem és tele voltam szeretettel. A következő héten már valamelyest nyugodtabb voltam, nem pörögtem úgy, mint előző héten, kiegyensúlyozottabban jött az energia. Itt az utolsó kezelések során úgy igazán „felébredtem” érzésem volt, kezdem látni a fényt az alagút végén, szinte már meg sem jelenik az a bizonyos negatív gondolat, persze olykor-olykor előjön vagy más negatív gondolatok, de egyre ritkábban, mintha nem is engedné már be az agyam, ha szomorú is vagyok valami miatt, az energiaszintem nem megy a mínuszba. Sokszor azt érzem, hogy bizonyos földi dolgok nem érdekelnek, ami előtte is már egy ideje így volt, csak most tisztábban látom a dolgokat, hogy tudok gondolkodni és nem jön be állandóan a sok negatív érzés vagy szorongás. Jobban tudok koncentrálni bizonyos dolgokra. Úgy érzem, hogy sok emberhez nem tudok kapcsolódni, de ez már nem okoz annyi szorongást és rossz érzést, mint azelőtt. Inkább egy felismerés, hogy máshogy, másokkal kellene az időt tölteni, akikkel tudok kapcsolódni. Ezáltal az elért rezgésszintemet is fenntudom tartani mert nem merítenek le az emberi találkozások.
A fénykristályok sokat segítenek a mindennapokban, amiket Hajnalka tanított meg, hogyan használjam őket.
Sokat kell még tanulnom, hogy ne merítsenek le problémák, emberek, de azt hiszem, nagyon jó úton haladok Hajnalkának köszönhetően. Sokat kell még tanulnom, hogy mit csináljak másképp, de sok mindent már alkalmazok.
K. Olívia (Könyvelő)