Amikor felkerestelem Hajnalkát, csak remélni tudtam, hogy tud nekem segíteni, valami hajtott előre, éreztem, hogy oka volt, hogy Rá találtam pont az interneten.

Akkor tele voltam félelmekkel. Egy nagyon kemény év volt mögöttem, mellrákkal kellett megküzdenem és az azzal járó kemoterápiákkal, hatásaival.  Bár sikeresen kerültem ki ebből a küzdelemből, de itt soha nem mondja egy orvos se, hogy „Gratulálok, meggyógyult!”…innentől állandó bizonytalanság van még évekig, hogy ne jöjjön vissza.

Az ezzel kapcsolatos félelmeim nem engedték, hogy elengedjem az elmúlt időszakot. Ha valamim fájt, már egyből a legrosszabbra gondoltam. Emiatt sokszor volt depresszív hangulatom.

Hormonálisan a kemoterápiák miatt teljesen szét voltam zilálva, klimax tünetekkel kellett megküzdenem. Emellett rettentő rosszul aludtam már kb.3 éve, mióta először lettem covidos. Sose tudtam igazán kipihenni magam. Fájt egy ponton a bal oldalamon, ami állandó pánikban tartott hogy, biztos van ott valami…de az orvosok nem foglalkoztak vele.

A párkapcsolatom is megtépázta ez az időszak, és a gyermekemmel is sok feszültség volt, ami miatt eltávolodtunk egymástól. Ilyen érzésekkel, gondokkal vágtam neki Hajnalkával ennek az útnak.

A kezelések során minden alkalom tartogatott valamit…és így a végére azt kell mondjam ég és föld az akkori és mostani énem.

Ami változott:

  • Már az első kezelés óta nyugodtan alszom
  • Megszűntek a félelmeim.
  • Megszűntek a hőhullámok, visszatért a menstruációm.
  • Elmúlt a bal oldali fájdalmam.
  • Nyugodtabb lettem, kisimultam.
  • Végre meg tudok élni, és átélni pillanatokat, boldognak érezni magam. Párkapcsolatomban sikerült a mélyponton túljutnunk, és újra közel érzem Őt magamhoz.
  • A gyermekemmel újra tudok kapcsolódni, még vannak súrlódásaink, ezen dolgozok még a továbbiakban, de sikerül már higgadtabban kezelnem szituációkat.
  • Spirituálisan más szintre kerültem. Korábban nem tudtam meditálni. Türelmetlen típus vagyok, képtelen voltam kikapcsolni. Hajnalka által tanított technikákat naponta gyakorlom melynek köszönhetően ma már, amint elkezdem a meditációt, egyből kapcsolódok valami magasabb energiához. Megfogalmazni se tudom, egyszerűen érzem. Itt még van hova fejlődnöm, de egyre jobban kezdek ráérezni.

Összességében életem legjobb befektetése volt ez és nagyon hálás vagyok Neked Hajnalka, hogy visszakaptam az életemet. Szeretnék ezen az úton tovább menni, mert érzem, hogy dolgom van vele, úgyhogy kíváncsian várom a jövő évi megéléseket.

Ágnes (HR menedzser)