Szeretném megosztani mindenkivel a gyógyulásom lelki és fizikai eredményét.
Egy nagyon egyedi problémával kerestem meg Hajnalkát. Közel öt éve a bal arcom a homlokomtól az állam és a fogaim tompán érzéketlenek voltak.
A jelenlegi orvostudományi nem tudott megoldást találni a problémára.
Nem csak fizikai de lelki problémáim is voltak. A távolság miatt személyes találkozásra a kezelések alkalmával nem került sor, mégis minden alkalom nagyon hatásos volt. A Hajnalkából áradó energia és szeretet már az első beszélgetéskor magával ragadt és azt éreztem, hogy vele eredményes lesz a lelki és fizikai gyógyulás egyszerre.
A megérzésem nem csalt lelki problémámat átbeszéltük, Hajnalka sok mindenre rávilágított és meg tanított arra hogyan kell túllépni bizonyos dolgokon. Azóta lelkileg sokkal nyugodtabb vagyok, nem stresszelek bizonyos dolgokon, ki tudom mondani és nem hallgatom el, ha valaki megbánt és meg merem mondani a véleményemet.
Nem tipródom napokat egy sértés vagy rossz cselekedet miatt.
Számomra egy csoda, amit az energetikai kezelések alatt kaptam.
Az arcom már a második kezelés után elkezdett javulni és kb. a negyedik alkalom után 70%-os javulást vettem észre. Hajnalka megtanított arra is, hogy naponta milyen gyakorlatokkal tudok javítani az egészségi állapotomon. Bízom benne, hogy ha így haladok tovább hamarosan teljesen rendbe jön az arcom is.
Nagyon vártam a 2022. május 28. Budapesti Workshopot és a személyes találkozást, nem hiába mivel egy nagyon csodálatos napot tölthettem el Hajnalkával és a többi résztvevővel.
Nagyon sokat tanultunk és tapasztaltunk, óriási energiát és szeretetet kaptunk. A Workshop után arcomon újabb 10%-os javulást éreztem.
Nagyon köszönöm Hajnalka, amit tőled kaptam, mind lelkileg mind fizikailag a kezelések és a Workshop alkalmával.
Szívből ajánlom mindenkinek Hajnalkát!
Marika (Nyugdíjas)