Azért kerestem meg Hajnalkát mert egy nagyon régi több éve tartó családi blokk azt eredményezte nálam, hogy benne ragadtam egy olyan munkahelyen, amit nem szeretettem, egy olyan párkapcsolatban, ami nem egy őszinte szeretetben létezett.

Lehetőségem adódott a foglalkozások hatására egy új szakmát létesíteni, egy új helyet bérelni, ami az enyém. Ezáltal visszakaptam a szabadságomat, a lelkesedésem és lehetőséget az új életre az új célok megvalósítására ebben az szabad áramlásban, melyet a lélekemelések okoztak.

A gyakorlatokat, amiket Hajnalka átadott és megtanított nekem sikerült a gyakorlatban nagyon hamar elsajátítanom. Képessé váltam ezekkel a számomra különleges módszerekkel, meggyógyítani a lelkem olyan részeit, amelyek már nagyon régóta sérültek voltak.

A kezelések mélyen hatottak bennem, Hajnalka olyan módon magyarázott nekem, ami által az éreztem a lelkembe mondja az energiát. Amit nem az értelmemmel értettem meg elsősorban, hanem sokkal mélyebben a lelkemmel. Az energia által történő blokkoldásokat pedig azonnal éreztem, a testemben is mikor változik meg bennem valami.

Egyszerre értettem és éreztem, ami történik és zajlik bennem. Eddig ilyesmiket nem tapasztaltam korábban, csak itt. A belső világom képei kezdtek előjönni, amik nagyon jó érzéssel töltöttek el. Ahogy egyre jobban szabadultak fel bennem a blokkok, egyre több belső kép és cél jelent meg nekem a jövőmmel kapcsolatban.

Ezek a blokkok, amik bennem a megakadásokat okozták teljesen megszűntek és most már csak emlékként tekintek rájuk és nem hatnak rám.

A családommal a szüleimmel nagyon jól alakultak a dolgok teljesen pozitív irányban. Csodálatos módon kinyílt édesapám szeretete felém, egy mély megértés alakult ki köztünk, amit életem ezen szakaszaiban soha nem tapasztaltam eddig. Ezért nagyon hálás vagyok. Édesanyámmal is egy támogató szeretetbe kerültünk, amit úgy hittem korábban, hogy ez lehetetlen küldetés.

Nagyon nehéznek éreztem az elején a helyzetemet és ami ebből lett a foglalkozások végére azt álmomba sem gondoltam volna. Alapvetően én kinyíltam magamra, megnyíltak azok az utak, amiket belülről éreztem, de magamtól nem tudtam ezeket a torlaszokat felszabadítani, melyek elzárták saját magam elől az utat.

Megértettem, mennyire szorosan összefügg az életcélom azzal, hogy a környezetemmel a családommal milyen a kapcsolatom. Azáltal, hogy megértettem a szüleimet így megértettem saját vívódásaimat és blokkjaimat, amik eddig gátoltak önmagam kinyílásában és az utam megtalálásában. A párkapcsolatomat is sikerült szépen befejezni és megértésben lezárni.

Szeretném megköszönni a foglalkozásokat veled! A segítségeddel, szeretetben visszakaptam önmagam egy olyan részét, amely úgy gondoltam talán eltemetődött a keletkezett romok alatt. Itt van, akar és törtet bennem újra, amiért hálás vagyok!

Sikerült tisztázni a családom tagjaival a félreértett részeket, megérteni egymást és ezzel együtt kaptunk egy új esélyt fenntartani a megerősödött kapcsolatunkat, amelyről azt hittem elveszni készül a változásom miatt.

Sokat tanultam Önmagamról, az érzéseimről, a világról, a történések alakulásáról – biztos vagyok benne, hogy mindig a gondolataim része leszel. Minden a helyére került bennem. Köszönöm!

Klaudia (Logisztikus)