Hajnalkára szerintem nem véletlen bukkantam rá az interneten. Nagyon nehéz időszakban voltam, éreztem, hogy Ő az, aki tud nekem segíteni. És így is lett. Tele aggodalmakkal, negatív önértékeléssel teltek akkor napjaim. Már az első alkalom után kezdett megváltozni minden.
Kevesebbet aggódtam, teljesen másképp éreztem magam. Megváltozott a szüleimmel való kapcsolatom, aminek nagyon örülök. A megfelelési kényszer, ami eddigi életemet kísérte valahogy eltűnt. Szeretet van a szívemben a szüleimmel kapcsolatosan.
Nagyon mély traumákat sikerült feldolgozni, amiket eddig még nem. Ez is nagyban befolyásolta azt, hogy sokkal jobban érzem magam a bőrömben.
Sok hasznos tanácsot kaptam tőle, sok gyakorlatot mutatott, amit tudok most már alkalmazni a mindennapjaimban.
Nagyon örülök, hogy annak idején megszólított az a bejegyzés, aminek hatására felvettem a kapcsolatot Hajnalkával.
Remélem folytatódik még tovább közös utunk, bízom benne, hogy a jövőben is kapcsolódunk majd egymáshoz.
Szeretettel ajánlom mindenkinek Hajnalkát!
Tünde (Pedagógus)